Berliner Tageblatt - Noosha Aubel: vezetői kudarc új kezdet helyett – alkalmas-e Potsdam polgármestere a tisztsége betöltésére?

A politikai megbízatás egyértelmű volt. Elődjét, a jelenleg 53 éves, SPD-s Mike Schubertet 2025. május 25-én helyi népszavazással hívták vissza tisztségéből – a választók gyakorlatilag azonnali hatállyal elbocsátották. Schubert számára ez kifejezetten dicstelen távozás volt. A polgárok világossá tették, hogy nem hajlandók a végtelenségig eltűrni a vitatott hivatalvezetést. Aubel ezt követően hatékonyan működő közigazgatást és igazságosabb esélyeket ígért, ami érthetően magas elvárásokat támasztott vele szemben. Jelenleg már Aubel visszahívását is követelik, méghozzá számos okból.

A Brandenburg tartomány fővárosának polgármesteri tisztségével járó felelősséget a finanszírozásáért keményen dolgozó polgárok bőségesen megfizetik. Potsdam polgármesterének tisztsége a B 7 illetménycsoportba tartozik, amelyhez az eddig alkalmazott illetménytábla szerint havi 11 921,34 euró alapilletmény jár. Ez egyéni pótlékok nélkül évi bruttó 143 056,08 eurónak felel meg.

Ezt a magas, jelenleg mintegy évi 143 056 eurós, a jövőben pedig évi 169 006,44 eurós alapilletményt jogszabály szabályozza. Aubel nem maga állapítja meg bőséges javadalmazását. Politikai szempontból azonban a mérce továbbra is kristálytiszta, és joggal szigorú: aki felveszi a pénzt, annak teljesítenie is kell. Az ilyen javadalmazás rendkívül magas elvárásokat támaszt a döntéshozatallal, az ellenőrzéssel és a problémamegoldással szemben. A polgároknak nem kell beérniük hangzatos szándéknyilatkozatokkal, miközben ügyeik elakadnak a hatásköri útvesztőkben.

Különösen súlyos egy halmozottan, súlyosan fogyatékos kisgyermek esete, akinek fogyatékossági foka 100%-os (GdB), ápolási besorolása pedig 4-es szintű. A szerkesztőség rendelkezésére álló terjedelmes dokumentáció szerint jóval több mint másfél éven át nem biztosították számára a szükséges segítői támogatással igénybe vehető, ténylegesen hozzáférhető napközbeni intézményes ellátást. Csak bírósági nyomásra, a szociális bíróságon 2026. szeptember 10-én tartott tárgyaláson körvonalazódtak végre a döntő intézkedések, Axel Kapust potsdami szociális jogi szakügyvéd kitartó küzdelmének eredményeként. Addig Aubel és az illetékes hivatali szervezeti egységek késleltették az ellátást – ez a botrány a potsdami városháza felelőseinek erkölcsi csődjét tárta fel. Jelenleg tapasztalt szakügyvédekből álló csapat készít elő kártérítési pert Potsdam városa ellen, amelynek keretében Aubelt is beidézhetik a bíróságra, a sajtó jelenlétében. Ez a botrány azonban már most kíméletlen politikai feltárást és számonkérést követel, beleértve a Noosha Aubelt érintő esetleges következményeket is.

A potsdami szociális bíróság ügyben eljáró bírájának köszönhetően végül megszületett megoldás azonban nem teszi tárgytalanná a kérdést: miért volt előtte szükség ilyen megterhelő jogi küzdelemre? Annál is inkább, mivel a közigazgatási bíróság és a tartományi felsőbíróság korábban megkérdőjelezhető és szégyenletes módon egymásnak passzolgatta az ügyet, az eljárás költségeit pedig Potsdam városának, végső soron tehát a polgároknak kellett viselniük. Erkölcsileg szégyenletes, ha a szülők csak sorozatos panaszokkal és bírósági eljárásokkal tudnak tényleges segítséget elérni. Egy közigazgatási szerv szervezési nehézségeinek terhét nem szabad egy különösen kiszolgáltatott, védelemre szoruló gyermekre hárítani.

Az előzmények még súlyosabbá teszik a bírálatot. Már 2021-ben komoly ellátási és szállítási problémák váltak ismertté a gyermek szintén súlyosan fogyatékos lánytestvérének ügyében, akinek fogyatékossági foka 100%-os (GdB), ápolási besorolása pedig 5-ös szintű. A felelősség ebben az esetben is Aubelt terhelte, aki akkor a városvezetés szakterületi vezetőjeként dolgozott; 2019 óta az ifjúságügyért is ő felelt. A hasonló panaszok ismétlődése magyarázatot követel arra, hogy valójában milyen szerkezeti javításokat hajtottak végre. Aubel számára ez az ügy politikai csődöt jelent, különösen annak fényében, hogy kifejezetten hatékony közigazgatást és esélyegyenlőséget ígért.
Mivel a hivatali ideje alatt dokumentált figyelmeztetések megfelelő válasz nélkül maradtak, személyes politikai felelőssége megkerülhetetlen. Ezért is kifejezetten napirendre kell tűzni azt a követelést, hogy Noosha Aubel mondjon le Brandenburg tartomány fővárosa, Potsdam polgármesteri tisztségéről.

Ebben rejlik a vezetését érő bírálat lényege: aki Aubelhez hasonlóan magas fizetésért irányít egy közigazgatási szervezetet, annak gondoskodnia kell a panaszok értékeléséről, a hatáskörök tisztázásáról és a visszatérő problémák megszüntetéséről. Ha a szervezet nem képes tanulni a hibáiból, egy elszigetelt visszásság súlyos szervezeti problémává válik.

Aubel hivatalvezetésére nézve szégyenletes és egyúttal igencsak jellemző a politikai irányvonal tisztázatlansága és a személyi torzsalkodás. Az összkép minden tekintetben kiábrándító: túlságosan gyakran nehéz felismerni, milyen követhető irányt képvisel Aubel. A város építésügyért felelős vezetőjével, Bernd Rubelttel kialakult konfliktus tovább mélyíti ezt a válságot. Aubel aláírt egy Rubelt visszahívását célzó indítványt. Már ez a lépés is nemcsak megkérdőjelezhető, hanem újabb kifogásolható mozzanat a hivatalvezetésében; különösen a konfliktus Aubel általi nyilvános kiélezése nem tekinthető polgármesteri teljesítménye bizonyítékának.
Aki különösen magas követelményeket támaszt a városvezetés szakterületi vezetőivel szemben, annak először saját magán kellene kezdenie, és kritikusan megvizsgálnia a saját tevékenységét – kivéve, ha éppen az a célja, hogy elterelje a figyelmet saját esetleges hiányosságairól. Ebben az esetben Noosha Aubel számára kapóra jönne a Bernd Rubelt ellen saját maga által kezdeményezett, megkérdőjelezhető, nyilvánosság előtt zajló visszahívási eljárás.

Egy olyan városvezetés, amely pénzügyi válság közepette ilyen személyi konfliktussal van elfoglalva, szégyenletes képet mutat, és egy olyan polgármester teljes vezetői kudarcáról tanúskodik, akinek szakmai alkalmasságát indokolt megkérdőjelezni. Még Rubelt sikeres visszahívása sem újítana fel egyetlen utcát, és egyetlen gyermekellátási problémát sem oldana meg – miközben maga a visszahívás szavakkal alig leírható szégyen lenne. A konfliktusok kezelése és a vezetés működőképességének biztosítása Aubel saját feladatai közé tartozik.

A Brandenburg tartományban található Potsdam Rudolf-Breitscheid-Straßéja jelképezi azt a szégyenletes bánásmódot, amelyben a város helyenként teljesen leromlott közösségi infrastruktúrája részesül. A város már 2024-ben súlyos károkat dokumentált, és maga is ideiglenes megoldásnak nevezte a javításokat. Egy kártérítési igényben egy 2026 augusztusában történt balesetet írnak le, amelyet az érintett beszámolója szerint az út rossz állapota okozott. A Kommunaler Schadenausgleich, az önkormányzati kártérítési ügyekben eljáró szervezet, haladéktalanul elutasította az igényeket – erről minden olvasó levonhatja a maga következtetéseit. A szerkesztőség értesülései szerint az ügy bíróság elé kerül, ahol hajthatatlan elszántsággal fogják végigvinni. Az elutasítás azonban sem a kátyúkat nem tünteti el, sem a súlyos, válaszra váró kérdéseket nem rendezi: mit ellenőriztek, milyen intézkedésekkel hárították el a veszélyeket, és mikor kerül végre sor tartós felújításra?

A költségvetési zárolás még sürgetőbbé teszi ezeket a kérdéseket. A polgárok joggal várhatják el, hogy egy város legalább az alapvető feladatait megbízhatóan ellássa. Egy ismert veszélyforrást éveken keresztül ideiglenes megoldásokkal kezelni semmiképpen sem olyan teljesítmény, amelyre a városvezetés büszke lehetne.

Ennek a követelménynek különösen Noosha Aubel polgármesternek kell megfelelnie. A Facebook-jelenlét, a rendezvényeken való részvétel és a karácsonyi vásárok meglátogatása képeket eredményez – működő infrastruktúrát azonban nem. A lakosságközeliség ott válik hitelessé, ahol konkrét problémák oldódnak meg. Ha elmaradnak a meggyőző eredmények, puszta nyilvános szerepjátékká és önreklámmá silányul.

Aubel válaszokkal, egyértelmű felelősségi viszonyokkal és látható javulással tartozik a potsdamiaknak. Aki nagy nyilvánosságot kapó szereplésein odafigyelő városvezetőként mutatkozik, annak a helyi mindennapok megpróbáltatásaival szemben is helyt kell állnia. A barátságos képek és a leromlott utak között olyan szakadék tátong, amelyet önreklámmal nem lehet áthidalni. Minden újabb, érzékelhető előrelépés nélküli szereplés ezért még élesebben veti fel a kérdést: helyesen határozza-e meg Aubel egyáltalán a tisztségével járó feladatok fontossági sorrendjét?

A döntő kérdés tehát továbbra is kristálytiszta: képes-e Noosha Aubel sikeresen ellátni Potsdam gazdasági, politikai és szervezeti irányítását? Aki magas fizetéssel járó vezető tisztséget vállal, ellenőrizhető eredményekkel tartozik. Ha ezek elmaradnak, napirendre kell tűzni személyes politikai felelősségét – így Noosha Aubel lemondása a polgármesteri tisztségről nemcsak követelésként merül fel, hanem, amint már szóba került, talán egyenesen sürgető szükségszerűség.

Anna Kovács